Rólunk mondták

 


“Azt szokták mondani, ha finom a vacsora és jó a zenekar, akkor egy lagziban nagy baj már nem lehet. A menüre nem érkezett panasz, Ti pedig nem szimplán jók voltatok, hanem csodálatosak! Le a kalappal előttetek, látszik, hogy szívvel-lélekkel csináljátok. Volt olyan pillanata az estének, hogy azt éreztük, meg sem érdemlünk Titeket, annyira odatettétek magatokat. Köszönünk mindent, az életben minden szépet és jót, további sikeres zenélést kívánunk, hogy másoknak is ilyen felejthetetlen élményeket adhassatok! Köszönjük Andrea és Balázs”

******


“Kedves A.N.T. Zenekar!
Nem is tudjuk, hol kezdjük: talán ott, hogy 2016.10.08.- án volt egy “Bazi nagy boglári lagzi”!!!
Miután megtaláltunk Benneteket az interneten, nem telt el úgy nap, hogy ne hallgattunk volna valami jó kis nótát Tőletek! Eljött a nagy nap és Ti végig reggeltől, másnap reggelig a részesei voltatok! Még a mai napig nem tértünk napirendre, hogy milyen reggelig tartó hatalmas bulit csináltatok…(minden szombaton megismételnénk!!!!) Köszönjük a házaknál való zenét, a menetzenét, a templomban az Ave Mariat hegedűvel (meseszép volt) és az egész óriási mulatást… minden álmunkat valóra váltottátok!!!! Mi és a násznépünk nevében mondhatjuk, hogy fantasztikus zenészek, csodás emberek vagytok, a Jóisten áldjon meg Benneteket még nagyon sokáig!!!!!!!
Ebben az életben Nekünk még találkoznunk kell!!!!
Minden jót és sok- sok fellépést kívánunk: Hajnalka, Sándor és Családjuk Balatonboglárról”

******


“Kedves A.N.T Zenekar!
Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy a Legszebb Napunkat elejétől a végéig kísértétek és fergeteges hangulatot teremtettetek. Ismeretlenül, az interneten való keresgélés közben találtalak titeket, de mindezek ellenére egy percre sem bizonytalanodtam el a döntésünkben abban a majd egy évben, míg a lagzi napja elérkezett. Köszönjük az előadott búcsúdalt a szülőknek, a kíséretet a templomba, a vacsora közbeni gyönyörű éneket, amikor minden szempár ámulva nézett titeket. A vőféllyel való tökéletes együttműködést. Bízom benne, hogy még összehoz Veletek a sors egy másik lagziban is!!!Üdvözlettel: Ivett és Ákos Miskolc 2016.06.25”

******


“Kedves A.N.T. zenekar!
Szeretnénk, ha mindenki, aki a honlapotokat olvassa, láthatná, hogy mennyire elégedettek voltunk a lakodalmunkon a zenekarotokkal. Zenéltetek a vendégváráson úgy, hogy hangulatos legyen, de mégse zavarja a társalgást. Zenéltetek a templomba és a templomból vonuláskor, ami egy 300 fős násznép vonulása alatt külön fantasztikus volt. Aztán pedig maga a lakodalom. Nem tudom, ezt hogy csináltátok, hiszen különösebb kérésünk, instrukciónk nem volt, mégis a társaság ízlésvilágát azonnal megéreztétek. A vőfélyünk 35 éve vőfélykedik, búcsúzáskor elmondta, hogy sosem találkozott még ilyen jó zenekarral, gyakorlatilag megállás nélkül zenéltetek, és azt ő nem is tudja még, hogy reggel fél 8-kor még játszottatok. Mostanra a vendégek többségét felhívtuk, hogy megköszönjük az ajándékokat, nem túlzok, ha azt mondom, hogy minden második vendég azt mondta, hogy sosem volt még ilyen lakodalomban, a zenekarról pedig mindenki csak szuperlatívuszokban beszélt. Nem szívesen emelek ki senkit, mert az egész csapat fantasztikus volt, de mivel sokan külön kiemelték a hegedűst, ezt mindenképpen jeleznem kell. Amíg a főételre vártunk, elképesztő szólót húzott.
Nem lehet szavakkal leírni, hogy mennyire hálásak vagyunk, ez nem egy olyan alkalom, ami legközelebb majd jobban sikerül, így a legigényesebb és legprofibb zenekart kell szerződtetni, számunkra pedig ti voltatok azok. Csak remélni tudjuk, hogy a nagy vendégseregből a közeljövőben lesz még valakinek lakodalma és azon ti fogtok zenélni, de ha nem, akkor a mi házassági évfordulónk vagy a születendő gyermekeink keresztelője alkalmából csapott ünnepségen biztosan találkozni fogunk!
(Az emailcímemet vagy a telefonszámomat is vállalom a honlapon, ha bárki személyesen szeretné a véleményemet kérdezni.)
Ezúton szeretnénk még egyszer köszönetet mondani és kívánni nagyon jó egészséget és sok erőt, hogy még évtizedekig tudjátok folytatni ezt a fantasztikus zenélést!
Melinda és Zsombor, Lajosmizse, 2016.05.07.”

******


“Szia Laci!
Csak még egyszer szeretnénk megköszönni nektek a csodás bulit, azt, hogy minden úgy volt, ahogy megbeszéltük és ahogy mondtad, mert a zene csúcs szuper volt. azt külön köszönöm, hogy ilyen rövid idő alatt és ilyen profin betanultatok egy teljesen új számot a mi kedvünkért.
Mindenki elvolt ragadtatva tőletek különösen a hegedűtől.
Mi pedig attól az alázattól és zeneszeretettől ahogyan ti ezt a hivatást űzitek:)
Küldök egy kis ajándékot, ami elsősorban nektek és a StúdióB csapatának köszönhető. Ugyanis ők rögzítették a dalt.
hallgassátok szeretettel tőletek, nektek:)))
Tami&Gyuri” ( 2016.05.06. Dunaharaszti )

******


“KEDVES ANT!!! Ez úton is szeretnem megköszönni a kellemes és nagyszerű közreműködést a lagziban! Mi a 10es skálán 15 pontot adunk a zenekarnak!!! A visszajelzések a vendégeinktől a következők: Hol találtatok őket ? Tök jók voltak!!! Hú de jól zenéltek !!!! Olyan jól ereztük magunkat ,nagyon jó volt a zene!!!…..Ha volt is egy kis hiba a fogadtatásban ,elnézést kérünk és még egyszer Köszönjük!!! Bognár család “

******


“Kedves A.N.T. zenekar!
Rendkívül hálásak vagyunk, amiért az esküvőnk részesei voltatok! Hatalmas nagy bulit csináltatok és mindenki el volt ájulva tőletek.
Egyrészt, hogy mennyire jó hangulatot teremtettetek, másrészt, hogy alig tettétek le a kezetekből a hangszereiteket. Köszönjük, hogy még akkor is lelkesen és kitartóan játszottatok, amikor hajnalban már csak a \\\”keménymag\\\” élvezte az előadást. :)
Nagyon örülünk, hogy Benneteket választottunk és hozzájárultatok, hogy tökéletes legyen ez a fontos nap számunkra!
Minden jót, Anita és Zoli (2014.08.14) “

******


Kedves ANT zenekar! Köszönjük szépen! A kedvemért még az All you need is love című dalt is megtanulták és lejátszották a nagy napon. A lakodalom minden perce fergeteges volt, amelyhez nagyban hozzájárult a zenekar profizmusa. Minden kérésünknek, elvárásunknak megfeleltek. Kívánunk még sok-sok hasonlóan elégedett megrendelőt, erőt és egészséget a jövőben! Orsi&Peti :)

******


“Kedves A.N.T. Zenekar!
Nemrég Szigetváron jártatok! A hivatásos vőfély az első fél óra után kérdezte
tőlem, hogy mennyit fizettünk nektek, majd miután elmondtam neki, csak ennyit mondott:nagyon olcsó! A vendégek nem győztek titeket dicsérni! Akinek elege van a 4 akkordos zenekarokból és igényes, színvonalas, profi zenére van szüksége, az ne gondolkodjon! A 70 éves rokonomat idézve: “én már megéltem pár lakodalmat, de ilyen jóban még nem voltam!”
Köszönünk még egyszer mindent, és nem feledem el a jó nótázásokat! Köszönöm, hogy engem is kísértetek! Felejthetetlen volt! Találkozunk az ezüst lakodalmunkon!
Rena és Miki”

******


“Kedves Házasulandók, Zenekart keresők!
A lakodalom megszervezése nagyon klassz, mert egyrészt még jobban összehoz, másrészt szerintünk nagyon meghitt pillanatokat okoz.
Mi az A.N.T zenekart választottuk, mert a legjobbat akartuk és élőzenét, minőséget akartunk. Fogadjatok el néhány jótanácsot a zenekar választással kapcsolatban: Ne kössetek semmilyen kompromisszumot, mert Nektek csakis a Legjobb kell!!! Ezek az emberek kiváló zenészek, nagyszerű emberek. Csodálatos volt látni a pezsgést és az örömöt a vendégeink arcán, akik egy kommersz lakodalomba készültek, majd kivetkőzve magukból tomboltak az A.N.T zenéjére. Rengeteg kritika fogalmazódik meg az élőzene kárára, hogy a zenészek elfáradnak a hosszú zenélésben, pontatlanná válnak és hasonló marhaságok és hogy ezért jobb a szintetizátor stb, stb. Nos kb. hajnali 5-kor jeleztem a zenekarnak, hogy köszönjük, meghalunk olyan fáradtak vagyunk, táncolnánk még de nem bírjuk. Ekkor még megkérdezték, hogy mehet egy búcsú szám! :) Persze, hogy mehetett, és körben állva tapsoltuk Őket végig. Olyan profin nyomták, ahogy elkezdték az elején! Arról már kár is szót ejteni, hogy a foglalástól kezdve minden a megbeszéltek szerint, profin zajlott. Nagyon sajnáljuk, hogy vége lett a bulinak, de nem bírtuk tovább erővel. Szóval ha igazi zenekart akartok élő hangszerekkel, profi zenészekkel, ha felejthetetlen lagzit akartok, ha nem akartok kompromisszumot, ha a LEGJOBBAT akarjátok, akkor csakis A.N.T zenekar, mert ŐK A LEGJOBBAK!!!
Kati és Tamás, 2015. május 09. Celldömölk”

******


” Kedves A.N.T. Zenekar!
Röviden és tömören!
Még egyszer nagyon köszönünk mindent Nektek, szuperek voltatok, köszönjük a betanult számokat,( köztük azt az egyet, amivel szerintem mindenhol nagyot fogtok ütni: https://www.youtube.com/watch?v=SpSjPZ9DdS8 )
Sok sikert a továbbiakban, és reméljük lesz még alkalmunk bulizni együtt!
Csak ajánlani tudunk Titeket!Ja és várjuk az új cd-t! :)
Szabina & Roland
2015.május 30. Siófok ( Piroska csárda és Fogadó ) “

******


” Kedves A.N.T. Zenekar!
Életünk legfontosabb napján kísértetek Bennünket,melyet felejthetetlenné tettetek a csodás muzsikátokkal! A mai napig jó szívvel emlegetünk Benneteket,és ajánlunk mindenkinek,aki egy felejthetetlen,igazán jó lakodalmat szeretne egy profi zenész csapattal!
Köszönünk mindent!
2014.06.28., Jászberény – Adrienn és Attila “

******


” Kedves A.N.T. zenekar!
Szeretnénk nektek megköszönni, hogy egy ennyire fantasztikus hangulatú esküvői légkört teremtettetek számunkra! Szuper jó volt! Igazán hálásak vagyunk nektek!
Köszönjük, hogy zenétekkel megalapoztátok a fergeteges hangulatot és még emlékezetesebbé tettétek a nagy napunkat.
Minden meghívott vendégünktől csak dicsérő szavakat hallottunk rólatok. :-)
Jó szívvel ajánlottuk csapatotokat esküvőkre és rendezvényekre is!
Köszönettel:
Lilla és Laci “

******

Celldömölk 2015.05.09

Celldömölk 2015.05.09


“Kedves A.N.T. Zenekar, Kedves László!
Soha nem érnénk a végére, ha megpróbálnánk leírni, hogy mennyire fantasztikusak vagytok, de azért teszünk egy próbát :)
Megtiszteltetés volt, hogy egyrészt élő legendák, kiváló zenészek, másrészt nagyszerű emberek zenéltek nekünk és vendégeinknek. Ha ki kéne emelnünk egy dolgot, ami miatt nagyon rossz, hogy véget ért a vasárnap hajnal, Ti lennétek az! Már az elején tudtuk, hogy a legjobbat választottuk, de azt nem, hogy ennél sokkal többet kapunk Tőletek. Az eddigi vélemények alapján megszámlálhatatlan \\\”én ilyen jó lagziban még nem voltam\\\” és \\\” én ilyen jó zenekart még nem hallottam\\\” visszajelzést kaptunk és kaptatok. Megerősítettétek azt, hogy a mai pocsék zenei világban igazi kincsként ragyogtok és képviselitek az igazi és minőségi élőzenét. Nagyon reméljük, hogy lesz még lehetőségünk találkozni, ezentúl folyamatosan figyelünk titeket! Kati és Tamás 2015. május 09. Celldömölk”

******


“A.N.T. zenekar…….Korrektek és profik….Nem lehet mást mondani róluk! Ha vki esküvőre készül,és még nincs zenekar,–csak tiszta szívemből tudom ajánlani Őket! Hatalmas bulit hoztak össze nálunk….:-)
Köszönjük mégegyszer utólagosan is…..:-) Köteles Jácint “

******


“Kedves A.N.T zenekar! Fergeteges hangulatot teremtettek 2014.09.20-án Szegeden a Fehértói Halászcsárdában. Nem csak mi, hanem minden kedves vendégünk tökéletesen meg volt veletek elégedve. Nagyon jó bulit csináltatok nekünk. A táncparkettet is egészen pirkadatig koptattuk. Mindenkinek csak jó szívvel ajánlunk benneteket és további sok sikert kívánunk nektek. Kati és Endre “

******


“Kedves ANT Zenekar!
Nagyon köszönjük a csodálatos hangulatot a lakodalmunkon Baján, a Malom Étteremben 2014-09-27-én! Minden kedves vendégünk nagyon jól érezte magát és mindenki felsőfokon beszélt rólatok! Ti folyamatosan a táncparketten tartottátok a vendégeket és persze minket is!
Stefánovits Gábor “

******


“Bácsalmás 2014.09.14. Viki-Piku lakodalmát felejthetetlené tették. Régen volt ilyen kiváló zenekar Bácsalmás Sárga Csikó étteremben. Köszönjük mégegyszer! Rákos Zoltán”

******


“Kedves A.N.T. Zenekar!
Ezúton szeretnénk megköszönni a zenekar közreműködését az esküvőnkön. Fantasztikus hangulatot teremtettek. Nagyon sok pozitiv visszajelzést kaptunk.
A vendégeink és természetes mi is nagyon jól éreztük magunkat. A célunk egy nagy lakodalmas buli volt, ahol mindenki táncol hajnalig. Ezt sikerült elérni!
A zenei paletta mindent lefedett, nagyon jól szórakoztunk egész éjjel.
A legnagyobb elismerést a tulajdonosoktól kaptuk, akiket szó szerint idézünk: „Itt ilyen buli még nem volt!”. Ez azért nagy elismerés, mert hetente két esküvőt tartanak.
Önök nagyban hozzájárultak ehhez sikerhez.
Köszönjük szépen.
Sok sikert és további sok szép esküvőt kívánunk.
Megyesi-Lenkey Krisztina és Megyesi Tamás”

******


“Kedves László! Ezúton is szeretném megköszönni a zenekar minden egyes tagjának nagyszerű és színvonalas munkáját. A felszolgálók is mondták, hogy bár igen sok esküvőt végigcsináltak, de még ilyen muzsikálást nem hallottak.
Üdvözlettel: Megyesi Zoltán “

******


“Kedves A.N.T zenekar!
Köszönjük szépen még egyszer a fergeteges hangulatot Esztergomban a lakodalmunkban! Nem csak mi,de a násznép is remekül érezte magát. Mindenkinek csak jó szívvel ajánlunk titeket. A továbbiakban is jó munkát, sok sikert kívánunk nektek. Üdvözlettel – Heni & Isti “

******


“Kedves A.N.T zenekar! Elnézést, hogy a lakodalom napján nem tettem tiszteletem a zenekar tagjainál, de utólag szeretném megköszönni a fantasztikus hangulatot és a CD ajándékot. Köszönjük, hogy ilyen hangulatot csináltatok gyermekeink lakodalmában. Egytől egyik nagy tehetségű zenészek vagytok és mindenkinek csak jó szívvel ajánlunk benneteket. További sikereket kívánunk: Ildikó és Gábor”

******


“Kedves A.N.T. zenekar!
Köszönjük nektek, hogy színvonalas, mindenki ízlésének megfelelő jó zenétekkel nagy mértékben hozzájárultatok, hogy esküvőnk felejthetetlen élményként maradjon meg mindenki emlékezetében.
A továbbiakban is jó munkát, sok sikert kívánunk nektek Meli és Zsolt Temesvárról. ”

******


“Sziasztok Fiúk!
Nagyon szépen köszönjük azt a HATALMAS BULIT amit csináltatok 2014.03.01-én Pakson a lakodalmunkon! Nagyon jól érezte magát mindenki! Életünk legszebb napját bearanyoztátok. NAGYON KÖSZÖNJÜK MÉG EGYSZER! Mindenkinek ajánlani fogunk titeket! Sok sikert és jó egészséget kívánunk a továbbiakban nektek! Kriszti és Anti. :-)

******


“Sziasztok Srácok!
Ti még javában alszotok, mikor írom ezeket a sorokat, de úgy gondoltam, hogy a friss élmény hatására azonnal írok néhány sort a vendégkönyvetekben. Szóval köszönöm a közös munkát, olyan zenekart ismertem meg bennetek vőfélyként, amit tanítani kellene, sőt mintául kell szolgáljon más zenekarok számára is. Sok lakodalomban megfordultam már életemben, sok zenekart is láttam már, de ha én azt mondom, hogy kenterbe vertetek eddig mindenkit, akkor szépen fogalmaztam! Remélem a sors összehoz veletek még az életben legalább egyszer!!!
Sok sikert kívánok, Laták János vőfély Paks-Dunakömlőd 2014.03.01 ”

******


“Nagyon-Nagyon szépen szeretnénk megköszönni,a hihetetlen fergeteges mulatozást,amit okt 19.-én nyujtottatok nekünk.Nagyon jól érezte magát mindenki az esküvőnkön,éstényleg hihetetlenek vagytok,még reggel fél 5-kor is azzal a lendülettel játszottatok :-) Köszönjük mégegyszer,és hálásak vagyunk nektek :-)Soha nem felejtjük el nektek!!.
Heliné Kis Viktória”

******


“Köszönjük szépen mindazt, amit annak érdekében tettetek, hogy az életünk legszebb napja, felejthetetlen legyen!!! Emlékül itt egy kis film, remélem még találkozunk! Legjobbakat! Gina és Joci
http://youtu.be/lQAmhXbiFF4 – 2013.08.24 Kiskunhalas.”

******


“Ezúton is szeretnénk megköszönni a fergeteges hangulatot amit Szabadkán 2013. szeptember 14-én gyermekeink, Hajnalka és István esküvőjén nyujtottatok. Minden vendég nagyon jól érezte magát, és dícsérte a zenekarotokat. Sok sikert a továbbiakban is! Üdvözletünket küldjük! Gligor és Szabó Hangya család.”

******


“Kedves A.N.T. Zenekar!
Nagyon köszönjük a fergeteges jó hangulatot ! A vendégek, “nézők”
szerint is ILYEN klassz zenekar még Sásdon nem volt !
Van 1 lányunk is, ha férjhez megy ott csak az A.N.T. muzsikálhat !
Sok sok sikert a továbbiakban is!
Kristóf, Emese, Örömanya, Örömapa (Sásd, 2013. 08. 17.lagzi)”

******


“Kedves A.N.T. Zenekar!
Ezúton szeretnénk még egyszer köszönetet mondani Nektek a szuper zenéért az esküvőnkön, amellyel fantasztikus hangulatot teremtettetek és felejthetetlen élményt nyújtottatok nekünk és a násznépnek. További sok sikert kívánunk! :-) Beus és Krisztián (2013. 08. 03. Budapest)”

******

“Szeretnénk mi is megköszönni még egyszer a fantasztikus hangulatot, amit 2013. július 13-án csináltatok Inárcson :-) Csak így tovább! Adri&Gabi”

******

“2013. június 22. Kiskunmajsa… egy csodaszép nap, felhőtlen boldogság és egy nagyszerű lakodalom. Hogy minden ilyen jól sikerült, nagy érdeme van ebben az A.N.T. Zenekarnak is, hiszen igényes, mindenki ízlésének megfelelő zene nélkül nem lett volna ilyen jó a lakodalmunk. És ez nem csak a kettőnk véleménye, az egész násznép elismerését elnyerte a zenekar. Köszönjük szépen!
Flóra és Józsi”

******


“Kedves A.N.T Zenekar! Szeretném még egyszer megköszönni, hogy 2013.04.20-án ott voltatok velünk, és mindent beleadva Ti zenéltetek nekünk, mindenki nagyon elégedett volt, minden elismerésem a Tietek, és csak így tovább. Mindenkinek csak ajánlani tudlak és foglak Titeket, garantáltan jó kedvet teremtettetek! Sok sikert kívánva! Reni és Jocó”

******

Sziasztok szeretném megköszönni hogy zenéltetek az esküvőnkön 2012.06.23. -án Budaörsön. Teljesen hibátlan volt, nagyon jól érezte mindenki magát. 😀 Bence és Kinga

*******

“Kedves ANT Zenekar!
2012. szeptember 1-i esküvőnk egy felejthetetlen nagy buli volt, és ez nagyban a Ti érdemetek is! Szuper volt a zenekar, nem volt olyan perc amikor ne lett volna tele a tánctér! Olyan zenét játszottatok ,hogy nem tudott ülve maradni senki! Köszönjük szépen, hogy olyan hangulatot csináltatok a lagzinkon, amilyet mi csak álmodni mertünk! :))) Baráti üdvözlettel: Brigi és Ádám”

*******

” A Garbaisz és Pénzes családok nevében köszönjük a jó zenét és kiváló hangulatot!”

*******

” Nálunk ők zenéltek,csodálatos volt!Nagyon jó!:) Bár a saját lagzimba sok volt a dolgom,a barátaink lagzijában is ők húzták!Felejthetetlen!!!!!!!!
szintus83

*******

” Ha ebben az életben lesz még lagzim,Ti fogtok zenélni,az biztos.:)))))
Leírhatatlanul sok csillag*******

campocska “

******

“Kedves Fiúk!:)
Szeretnénk még egyszer megköszönni 2012.augusztus 4-én Csákváron tartott lagzink felejthetetlen élményét!Fergeteges hangulatot csináltatok a násznép és persze a mi legnagyobb örömünkre! Szuper volt minden!!! Sokáig fogunk még titeket emlegetni!
Köszönjük:Bianka és Isti”

******

“2012 07 14-én volt az esküvőnk Székesfehérváron. Életünk legnagyobb buliját hoztátok el nekünk. Igazi MAGYAR lakodalomban volt részünk. A násznép a mai napig nem tért magához tőletek. Köszönünk mindent. Móni&Norbi”

******

“A legjobb zenekar!!! :) Köszönjük, hogy egy életre szóló élményt nyújtottatok nekünk 2011. augusztus 27-én Monoron.
A menyasszony és a vőlegény: Leona és Balázs :)”

******

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0 (from 0 votes)

  2 Responses to “Rólunk mondták”

  1. Kedves A.N.T. Zenekar!
    Nemrég Szigetváron jártatok! A hivatásos vőfély az első fél óra után kérdezte tőlem, hogy mennyit fizettünk nektek, majd miután elmondtam neki, csak ennyit mondott: nagyon olcsó! A vendégek nem győztek titeket dicsérni! Akinek elege van a 4 akkordos zenekarokból és igényes, színvonalas, profi zenére van szüksége, az ne gondolkodjon! A 70 éves rokonomat idézve: “én már megéltem pár lakodalmat, de ilyen jóban még nem voltam!” Köszönünk még egyszer mindent, és nem feledem el a jó nótázásokat! Köszönöm, hogy engem is kísértetek! Felejthetetlen volt! Találkozunk az ezüst lakodalmunkon!
    Rena és Miki

  2. Kedves A.N.T. Zenekar!

    Nem is tudjuk, hol kezdjük: talán ott, hogy 2016.10.08.- án volt egy “Bazi nagy boglári lagzi”!!!
    Miután megtaláltunk Benneteket az interneten, nem telt el úgy nap, hogy ne hallgattunk volna valami jó kis nótát Tőletek! Eljött a nagy nap és Ti végig reggeltől, másnap reggelig a részesei voltatok! Még a mai napig nem tértünk napirendre, hogy milyen reggelig tartó hatalmas bulit csináltatok…(minden szombaton megismételnénk!!!!) Köszönjük a házaknál való zenét, a menetzenét, a templomban az Ave Mariat hegedűvel (meseszép volt) és az egész óriási mulatást… minden álmunkat valóra váltottátok!!!! Mi és a násznépünk nevében mondhatjuk, hogy fantasztikus zenészek, csodás emberek vagytok, a Jóisten áldjon meg Benneteket még nagyon sokáig!!!!!!!
    Ebben az életben Nekünk még találkoznunk kell!!!!
    Minden jót és sok- sok fellépést kívánunk: Hajnalka, Sándor és Családjuk Balatonboglárról

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(required)

(required)

loading