About the author : Faragó László

30 évesek lettünk erre mindenképp szerettünk volna egy új CD- vel jelentkezni. Ezen az anyagon van egy két valódi csemege. Például a lakodalmas Friss csárdások az enyészeté lettek volna, ha mi most nem dolgozzuk fel, hiszen  már a két dal címére sem emlékszik senki a szövegére meg pláne nem, így írtunk rá szöveget és ebben az új köntösben próbáljuk ismét megszerettetni a két dalt a nagyérdeművel. Az „Elrontottad már az életem” című dalt bónuszként,  a szerzővel Hideg Tiborral ( Echo zenekar dobosával ) duettben énekeltük el.

A CD hivatalosan jelent meg 2016.12.09.-én. Napjaink talán legdivatosabb optikai lemez csomagolási technikájával 4 paneles CD digipack-ban.

Kedves Barátunk!

Ha a közönség szívesen hallgatja ezeket a dalokat, akkor már nem dolgoztunk hiába.

Ami a jövőt illeti…

Továbbra is szeretnénk megmutatni a közönségnek, hogy nem volt hiábavaló az elmúlt 30 év, megyünk tovább és még nagyon sok dalt szeretnénk rögzíteni, ha az égiek is úgy gondolják 🙂

Jó egészséget kívánunk minden A.N.T. rajongónak támogatónak, jóakarónknak és jó szórakozást kívánunk ehhez a CD hez!

Baráti üdvözlettel:

Faragó László és az A.N.T. zenekar

Dalok listája:

01. A Donát úton nyílnak már az orgonák ( Claude Romano – Imrédi Géza ) 3’47”
02. Az én babám egy fekete nő ( Márkus Alfréd – Harmath Imre ) 3’58”
03. Harminc év ( Faragó László ) 4’40”
04. Harang szerenád ( Goodhart Al, Twomey Kathleen G Kay, Urbano Alfred J AlG – Magyar szöveg: Dénes György ) 3’30”
05. A 46-os sárga villamoson ( Eisemann Mihály, Harmath Imre, Szilágyi László ) 4’17”
06. Ki volt az az asszony ( Seres Rezső ) 4’14”
07. Elrontottad már az életem ( Hideg Tibor ) 4’17”
08. Párom karomba zárom – Víg a nóta – friss csárdások ( Ismeretlen – Faragó László ) 5’28”
09. Szélmalom ( Bergman Alan, Bergman Marilyn, Legrand Michel Jean – Magyar szöveg: Bradányi Iván ) 4’20”
10. Rád bízom az életem ( Horváth Jenő – Ságody József ) 4’28”
11. Kicsit szomorkás a hangulatom ( Nádas Gábor – Szenes Iván ) 3’19”
12. Porzik, porzik ( Ismeretlen – Pákozdi Gyula ) 3’49”
13. Nem látlak én téged többé ( Pápai Molnár Gábor ) 4’03”
14. Nézését meg a járását ( Népzene, Fásy Ádám és Kothencz Lajos – Népzene ) 4’15”
15. Magyarok szép hazája ( Sándor Jenő – Huzly Imre ) 5’47”
16. Még egyszer ( Faragó László ) 3’35”
17. Mit mondott az öreg Kiss ( Erdélyi Mihály ) 3’31”

Bónusz:
18. Elrontottad már az életem – duett a szerzővel ( Hideg Tibor ) 4’17”

***

Közreműködtek:

Góbor Attila: billentyűs hangszerek, vokál
Faragó Mihály: basszusgitár, vokál
Ikotín Rudolf: dobok, vokál
Végső Zoltán: dobok
Vígi Ferenc: harmonika, csörgők
Kanalas Róbert: billentyűs hangszerek
Toll Gyula: hegedű
Kenderesi Zoltán: hegedű
Kenderesi Róbert: hegedű
Zsiga Gyula: szaxofon, klarinét
Burai Károly: szaxofon, klarinét
Losonc Tibor: billentyűs hangszerek
Hideg Tibor – ének ( 18. dal )
Faragó László: gitár, ének, vokál

Az előkészületek Székesfehérváron és Bácsfeketehegyen,
az utómunkálatok Székesfehérváron készültek.
A felvételek nagy része Góbor Norbert stúdiójában készült Temerinben.
A fő éneket a budapesti Y Sound hangstúdió készítette.

Hangszerelés: Burai Károly, Faragó László
A hangszerelésben közreműködött: Zsiga Gyula ( 2, 5, 17 ),  Ilija Géza ( 11 ), Kenderesi Zoltán, Losonc Tibor ( 14 )

Köszönetet mondunk:

Burai Károlynak az áldozatos munkájáért,
Ilija Gézának a zenei előkészületekben nyújtott segítségéért és a páratlan kottagyűjteményéért.
Zsiga Gyulának, Végső Zoltánnak, Kenderesi Zoltánnak, Kenderesi Róbertnek, Toll Gyulának
és Kanalas Róbertnek  a közreműködésért,
Hideg Tibornak, hogy a szerzeményével emelhettük a lemezünk színvonalát,
Góbor Norbertnek, Csomor Attilának, Losonc Tibornak és Dudás Józsefnek az anyag felvételezésében nyújtott
kiváló munkájukért, az E.V.M. zenekarnak a próbateremért, Huszics Mártonnak a segítségért.

Leave A Comment