Gőzerővel dolgozunk az új CD anyagon

 Egyéb, Rólunk, zenekar   Gőzerővel dolgozunk az új CD anyagon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
ápr 112016
 

Kedves Barátunk!

A zenekarunk gőzerővel dolgozik az új CD anyagon, nagyon sok jó  dal került előtérbe az elmúlt évek alatt.
A lemezen lesznek olyan dalok, melyek, ha most nem kerülnek rögzítésre, talán örökre el is vesznének  ( az enyészeté lennének ) , hiszen már csak egy két idős zenész emlékszik rájuk, és sem a címe sem a dal szövege nem maradt fönn,csak a dallama.
Zenekarrommal úgy döntöttünk, hogy új köntöst adunk nekik, és szöveget is írtunk rá, így a mai közönség is megismerheti őket, és jó eséllyel fennmaradnak az utókornak is.
Lesz a lemezen egy két saját dal is amely hangzásával dallamosságával, szövegvilágával teljesen beleillik a zenekar arculatába.
Lesznek feldolgozás dalok melyek közül pár szintén saját szöveggel kerül rá a lemezünkre.

Természetesen a táncdalok mellett mulatós dalok is helyet kapnak a lemezen.
A dalok mennyisége úgy tűnik jóval túl mutat egy lemez kapacitásán, ezért a végleges formát még nem tudjuk. Lehet hogy egy dupla-lemez lesz, de az is lehet hogy egyszerre három hanghordozót fogunk megjelentetni, mint egy sorozat kezdő három elemét. Azért sorozat, mivel itt nem szeretnénk leállni, nagyon sok jó dal vár még rá hogy feldolgozzuk, reméljük a közönség nagy örömére 🙂

Ha mégis egyik másik dal lemaradna a lemezről, akkor azokat felrakjuk a honlapunkra és onnan bármikor ingyen letölthetők lesznek.

Mikor elkezdtük tervezni, hogy milyen dalokat vegyünk fel, mindenképp szerettünk volna egy két régi dalunkat is újrafényezni. Itt most nem egy technós átdolgozásra gondolunk, hanem hangszeres újragondolásra. Ezek a dalok a nyolcvanas évek derekán lettek rögzítve és már nem igazán felelnek meg a mai hangzásvilágnak. Arról nem beszélve, hogy  a zenei tapasztalat is jóval nagyobb lett a zenekarban az évek során. Viszont maximum két dalt dolgozunk át az előző lemezeinkről, mivel nagyon sok jó dal vár még feldolgozásra:-)

Azt gondoljuk, hogy ez az anyagunk messzemenően túl fog mutatni az előző lemezeinken, úgy zeneileg, mint hangzásvilágában is.
Nem áruluk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy mindegyik dal a szívünkhöz nőtt és hogy ezt az anyagot kedveljük legjobban.

Kíváncsian várjuk a nagyérdemű közönség véleményét és a dalok fogadtatását, annál is inkább mivel, most nem egy egy egyszeri projektről van szó, hanem egy folyamatos dalfeldolgozásról, amit a jövőben is szeretnénk folytatni, és valahányszor egy dal elkészül, az oldalunkra és videó megosztó oldalakra is fel fogjuk tölteni, mindannyiunk örömére.

… és végül mikor is készül el az új CD…?

Ant_Front 2

Sokan kérdezték az utóbbi időben, hogy mikor készül el az új CD-nk, eddig csak
azt tudtuk mondani, hogy jó munkához idő kell 🙂
Ami a jelenlegi állást illeti a stúdió munkálatokat szeretnénk mielőbb befejezni, és ha lehetséges még  nyár előtt megjelentetni.

Természetesen, amint meg lesz a CD az oldalunkon is és különböző médiákban értesíteni fogjuk róla a közönségünket.

Addig is jó egészséget és kellemes időtöltést kívánunk minden jelenlegi és leendő A.N.T. zenekar rajongónak 🙂

Baráti üdvözlettel:

Faragó László és az A.N.T. zenekar.

gozerovel dolgozunk az uj Cd anyagon

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: +1 (from 1 vote)

Szilveszteri Bál – Mórahalom – Móra Ferenc Kollégium

 Bál arhív   Szilveszteri Bál – Mórahalom – Móra Ferenc Kollégium bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
nov 032015
 

Esemény: Szilveszteri mulatság

Id?pont: 2015.12.31.

Helyszín: Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium – Mórahalom

Kezdés: 18:00

Élő zenés Szilveszteri bál.

Korlátlan étel-,  italfogyasztás!

Várunk mindenkit szeretettel aki kedveli a változatos élő zenés táncos bulikat.

Kiváló alkalom jegyes pároknak akik szeretnék megnézni a zenekarunkat élőben.

Töltsük együtt az év utolsó napját egy fergeteges Buliban!

A jegyek elővételben: november 30-ig 11.000 Ft, november 30. és december 31. között 12.000 Ft.
Érdeklődni:
Fekete Boglárka: +36309089515

vagy itt:

https://www.facebook.com/events/1510536462596814/

Uj év Mórahalom kissebb ujabb

 

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: +1 (from 1 vote)

Bacsó Péter fia lakodalmában zenéltünk

 Egyéb   Bacsó Péter fia lakodalmában zenéltünk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jan 132015
 

2004 Júniusban Bácsfeketehegyen volt Bacsó Péter fia lakodalma. Nagy élmény volt számunkra,  hogy a Tanú film rendezőjének is zenélhettünk.

A lakodalomban volt alkalmunk egy pár szót beszélgetni is  Bacsó Péterrel, ő elmondta nekünk, hogy nem csak rendezett, hanem dalszövegeket is írt, és az egyik dala a Rejtély.

Ezt a dalt mi már nagyon régen nem játszottuk, de a lehetőséget nem hagyhattuk ki elővettük a kottát és eljátszottuk a művész Úrnak, ő pedig hálából aláírta a Rejtély kottát, amiből játszottuk.

 

Bacso Peter filmrendezo 2

Ilija Géza, Végső József, Burai Károly, Bacsó Péter, Faragó László, Megyés püspök

 

IMG_0039

Bacsó Péter aláírása

Bácsfekete hegy 2004 Bacsó Péter fia lakodalma

Faragó László, Végső József és Ilija Géza

Bacsó Péter a következő filmeket rendezte:

· 2008 Majdnem szűz (rendező, forgatókönyvíró)
· 2005 De kik azok a Lumnitzer nővérek? (rendező)
· 2001 Hamvadó cigarettavég (rendező, forgatókönyvíró)
· 2001 A tigriscsíkos kutya – TV-film (rendező)
· 1997 Helló, Doki – TV-sorozat (rendező, író)
· 1996 Balekok és banditák (rendező, forgatókönyvíró)
· 1994 Kis Romulusz TV-sorozat (rendező)
· 1994 Megint tanú (rendező, forgatókönyvíró)
· 1992 Live Show (rendező)
· 1991 Sztálin menyasszonya (rendező)
· 1988 Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája (rendező, forgatókönyvíró)
· 1986 Banánhéjkeringő (rendező, író)
· 1985 Hány az óra, Vekker úr? (rendező, forgatókönyvíró)
· 1983 Te rongyos élet (forgatókönyvíró, rendező)
· 1983 Sértés (rendező, forgatókönyvíró – Vaszilij Makarovics Suksin 3 elbeszélése alapján)
· 1982 Tegnapelőtt (forgatókönyvíró, rendező)
· 1980 A svéd, akinek nyomaveszett (rendező forgatókönyvíró)
· 1979 Ki beszél itt szerelemről?! (forgatókönyvíró, rendező)
· 1979 Áramütés (rendező, forgatókönyvíró)
· 1977 Riasztólövés (forgatókönyvíró, rendező)
· 1976 Zongora a levegőben (rendező, forgatókönyvíró)
· 1975 Ereszd el a szakállamat! (forgatókönyvíró, rendező)
· 1974 Szikrázó lányok (rendező, forgatókönyvíró)
· 1973 Harmadik nekifutás (forgatókönyvíró, rendező)
· 1972 Forró vizet a kopaszra! (rendező, forgatókönyvíró)
· 1971 Jelenidő (forgatókönyvíró, rendező)
· 1970 Kitörés (rendező, forgatókönyvíró)
· 1969 A tanú (rendező, forgatókönyvíró)
· 1968 Fejlövés (forgatókönyvíró, rendező)
· 1967 Nyár a hegyen (rendező, forgatókönyvíró)
· 1965 Szerelmes biciklisták (forgatókönyvíró, rendező)
· 1963 Nyáron egyszer? (rendező, forgatókönyvíró)

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: +1 (from 1 vote)

Szilveszeri Bál – Hotel Residence**** Balaton – Siófok

 Bál arhív   Szilveszeri Bál – Hotel Residence**** Balaton – Siófok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 172014
 

Időpont: 2014.12.31.

Helyszín: Hotel Residence**** Balaton  – Erkel Ferenc u. 49.

Kezdés: 19:00

Élő zenés bál.

Várunk mindenkit szeretettel aki kedveli az élő zenés táncos bulikat.

Kiváló alkalom jegyes pároknak akik szeretnék megnézni a zenekarunkat élőben.

 

 Buek 2015 Siofok Hotel Residence

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0 (from 0 votes)

2014.10.24. Bál – Stone Pub Pizzéria – Kiskunlacháza

 Elmúlt bál   2014.10.24. Bál – Stone Pub Pizzéria – Kiskunlacháza bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 172014
 

Id?pont: 2014.10.24.

Helyszín: Stone Pub Pizzéria és Étteremben 2340 Kiskunlacháza, Ipar utca 1

Kezdés: 20:00

Élő zenés bál.

Várunk mindenkit szeretettel aki kedveli az élő zenés táncos bulikat.

Kiváló alkalom jegyes pároknak akik szeretnék megnézni a zenekarunkat élőben.

 

10703934_944977378850095_7589107840797448556_o

 

 

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0 (from 0 votes)

Eseménynaptár 2012

 Foglalt dátum   Eseménynaptár 2012 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jan 082013
 

Foglat dátumok 2012

2012 :

01 2012.01.07  Privát buli  Várpalota  Magyarország
02 2012.01.14  Privát buli  Velence  Magyarország
03 2012.02.09  Privát buli  Székesfehérvár   Magyarország
04 2012.02.10  Privát buli  Székesfehérvár  Magyarország
05 2012.02.17  Bál  Székesfehérvár  Magyarország
06 2012.03.03  Privát buli  Velence  Magyarország
07 2012.03.10  Lakodalom  Székesfehérvár  Magyarország
08 2012.03.17  Privát buli  Velence  Magyarország
09 2012.03.24  Lakodalom  Újvidék  Vajdaság – Szerbia
10 2012.04.13  Bál  Székesfehérvár  Magyarország
11 2012.04.14  Privát buli  Velence  Magyarország
12 2012.04.29  Privát buli  Agárd  Magyarország
13 2012.05.01  Privát buli  Agárd  Magyarország
14 2012.05.05  Privát buli  Székesfehérvár  Magyarország
15 2012.05.12  Privát buli  Velence  Magyarország
16 2012.05.19  Privát buli  Agárd  Magyarország
17 2012.05.19  Privát buli  Várpalota  Magyarország
18 2012.05.26  Lakodalom  Temerin  Vajdaság – Szerbia
19 2012.06.08  Privát buli  Siklós  Magyarország
20 2012.06.09  Lakodalom  Esztergom  Magyarország
21 2012.06.23  Lakodalom  Budaörs  Magyarország
22 2012.06.30  Lakodalom  Tázlár  Magyarország
23 2012.07.14  Lakodalom  Székesfehérvár  Magyarország
24 2012.07.20  Privát buli  Velence  Magyarország
25 2012.07.21  Lakodalom  Tahitótfalu  Magyarország
26 2012.08.03  Privát buli  Agárd  Magyarország
27 2012.08.04  Lakodalom  Csákvár  Magyarország
28 2012.08.11  Privát buli  Dombori Fadd  Magyarország
29 2012.08.17  Privát buli  Isaszeg  Magyarország
30 2012.08.18  Lakodalom  Baja  Magyarország
31 2012.08.25  Lakodalom  Palics  Vajdaság – Szerbia
32 2012.09.01  Lakodalom  Kistarcsa  Magyarország
33 2012.09.08  Privát buli  Baracska  Magyarország
34 2012.09.15  Privát buli  Székesfehérvár  Magyarország
35 2012.09.22  Lakodalom  Baja  Magyarország
36 2012.10.05  Privát buli  Mór  Magyarország
37 2012.11.10  Születésnap  Budapest  Magyarország
38 2012.11.24  Privát buli  Székesfehérvár  Magyarország
39 2012.12.15  Születésnap  Székesfehérvár  Magyarország
40 2012.12.22  Foglalt  Temerin  Szerbia

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 7.3/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0 (from 0 votes)
loading