máj 112017
 

Szórakoztató műsor, vidám bálozók: ilyen volt a szombati újvidéki Csárdásbál

2017. február 20., 09:28 >> 2017. február 20., 10:28

Kitűnő volt a hangulat szombaton este az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban, melynek nagytermében szervezte meg a Vajdasági Magyar Szövetség városi szervezete immár 16. alkalommal a Csárdásbált. A vendégeket – mintegy 150-en voltak – Kiss Gyula, a párt városi szervezetének alelnöke köszöntötte a rendezvény elején. Az efféle történéseknek közösségmegtartó erejük van, a hagyományossá vált mulatság így rendkívül jelentős eseménynek számít az újvidéki magyarság szempontjából.

(Fotó: Ótos András)

Az idén az est hangulata a szervezők várakozását is felülmúlta: hajnali 3 óráig tartott a megszakadni nem akaró tánc, a jelenlevők még akkor sem szívesen hallották a „jó éjszakát” búcsúszavakat.

A vendégeket a temerini A. N. T. zenekar szórakoztatta, vendégművészként fellépett Teremi Trixi, a Budapesti Operettszínház, és Pál Attila, a kecskeméti Katona József Színház színésze, akik egy negyvenperces alkalmi műsorral szórakoztatták az egybegyűlteket.

A táncteret egész este megtöltötték a fáradhatatlan csárdásozók, szünetet csak akkor lehetett tartani, amikor – szintén a hagyományokhoz igazodva – megérkezett a többemeletes torta. Jó alkalom lehetett ez arra is, hogy a „ledolgozott” kalóriákból legalább valamennyit pótolni tudjon a vidám vendégsereg.

Forrás: Magyar Szó

 

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: +1 (from 1 vote)
Hajnalig ropták a csárdást, 10.0 out of 10 based on 1 rating

Sorry, the comment form is closed at this time.

loading